Ugrás a tartalomra

Jubileumi Tudományünnep 2026 - A tudomány és művészet ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen

„Szabadság és tudomány” - ezzel a mottóval rendezik meg idén a Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatát, amelyhez a Nyíregyházi Egyetem novemberben ismét számos tudományos és művészeti eseménnyel csatlakozik. A központi ünnepséget november 10-én, kedden 10 órától tartják az egyetem B épületének Nagyelőadójában.

 

A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulójához kapcsolódó MTA200 jubileumi programsorozat 2026-ban is folytatódik. A Jubileumi Tudományünnep 2026 keretében a Nyíregyházi Egyetem intézetei konferenciákkal, szakmai előadásokkal, tudományos és művészeti programokkal várják az érdeklődőket.

A november 10-i központi ünnepségen dr. Szabó György rektor köszöntőjét követően átadják a „Tudományért–Művészetért” egyetemi kitüntetést és „Az Év Legnívósabb Publikációi” díjakat.

Az ünnepi plenáris előadást dr. Bíró Tibor egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének intézetvezetője tartja „A vízhiány szorításában” címmel. A rendezvényen dr. Lukács Béla, a „Tudományért–Művészetért” kitüntetés díjazottja is előadást tart az anyanyelv szerepéről az angolul tanulók figuratív nyelvhasználatában.

Az ünnepi rendezvényt prof. dr. habil. Simon László, az egyetem Tudományos Tanácsának elnöke vezeti.

A központi ünnepség mellett egész novemberben változatos programokkal készülnek az egyetem intézetei is. A témák között a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepe, a legújabb agrár- és műszaki kutatások, a természettudományok oktatása, valamint a nyelvek, a kultúra és a sporttudomány aktuális kérdései is szerepelnek. A rendezvénysorozat részeként jubileumi konferenciákat, tudományos emléküléseket és művészeti eseményeket is szerveznek.

 

A központi ünnepség időpontja: 2026. november 10. (kedd), 10.00–12.00

Helyszín: Nyíregyházi Egyetem, B épület, Nagyelőadó (Nyíregyháza, Sóstói út 31/B)

 

Az intézeti rendezvények részletes programja és időpontjai a https://mtu.nye.hu oldalon érhetők el.

Bővebb információ a Magyar Tudomány Ünnepe hivatalos oldalán található.