Ugrás a tartalomra

HÍREK

Mentortábor volt az egyetemen

Három napos Mentortábort szerveztek a Nyíregyházi Egyetemen a Tanítsunk Magyarországért program keretében. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 11 iskolájának 150 diákja három napon keresztül ismerkedett azokkal az egyetemi hallgatókkal, akik részt vesznek az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott mentorprogramban. A projekt cél, hogy a hallgatók segítsék azokat a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat, akik hátrányos helyzetű térségben, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek, tanulnak, a hallgatók személyesen segítik őket a tanulásban, a továbbtanulásban, illetve a pályaválasztásban, valamint több közös szakmai és turisztikai programban is részt vesznek.

Szenátusi ülés 2019. július 1-jén

2019. július 1-jén 14.00 órától az A épület 113-as számú tanácsteremben szenátusi ülés lesz. A napirendi pontok tárgyalása 14.15-kor kezdődik. Napirendi pontok:

Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés az egyetemen

2019. július 29-én (szombaton) 11:00 órától a „B” épület Kodály termében rendezi meg a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését. AZ ÜNNEPSÉG HELYSZÍNE: Nyíregyházi Egyetem, B épület, Kodály Zoltán Kulturális Centrum (Nyíregyháza, Sóstói út 31/B) AZ ÜNNEPSÉG IDŐPONTJA: 2019. június 29. (szombat) 11:00 óra

Docensi kinevezések átadása ünnepélyes keretek között

A Nyíregyházi Egyetemen 2019. június 11-én Vassné dr. Figula Erika rektor ünnepélyes keretek között köszöntötte és adta át a most fokozatot lépő akadémiai dolgozók előléptetési dokumentumait.

Rangos francia állami kitüntetés az Eötvös Gyakorlóiskola…

A francia nyelv és kultúra oktatása valamint elkötelezett népszerűsítése, terjesztése érdekében végzett több évtizedes magas színvonalú és eredményes tevékenysége elismeréseként Nagyné Mussó Judit, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium franciatanára rangos francia állami kitüntetésben részesült.

Az Eötvös diákjainak hatalmas sikere a labdarúgó diákolimpia országos…

2019. június 7–9.-e között rendezte meg a Magyar Diáksport Szövetség a 2018/19 évi labdarúgó Diákolimpia országos döntőjét Szombathelyen. A nagyon szép és elegáns Haladás Sportkomplexumban lebonyolításra kerülő országos döntőben a II. korcsoportos kategóriában az ország azon 20 legjobb iskolájának a csapatai mérhették össze tudásukat a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért, akik a rekordszámú, 732 nevező csapat közül a városi illetve a megyei döntőket megnyerve jutottak el a vasi megyeszékhelyre, Szombathelyre.

Nyíregyházi siker a MEFOB röplabda döntőjén

Kaposvárott 2019. június 9-10. között rendezték meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) röplabda sportági döntőjét. Hosszú évek után a Nyíregyházi Egyetem férfi röplabda csapata is részese lehetett a "final four" meccseinek, amelyek a szervezők és a résztvevők véleménye alapján is magas színvonalú, izgalmas összecsapásokat hozott.

AZ OKTATÁSI ÉPÜLETEK NYÁRI NYITVATARTÁSI RENDJE

2019. július 01-től augusztus 06-ig nyitva hétfő - péntek 07:00 - 18:00 óráig. Szombaton és vasárnap zárva! Nyári épületbezárás 2019. augusztus 07-től augusztus 20-ig. 2019. augusztus 21-től augusztus 25-ig nyitva hétfő - péntek 07:00 - 18:00 óráig. Szombaton és vasárnap zárva! 2019. augusztus 26-tól nyitva hétfő - péntek 07:00 - 20:00 óráig; szombaton 07:00 - 18:00 óráig.

Sikeres sporttudományi kongresszust rendezett az egyetem

Nyíregyházán, a Nyíregyházi Egyetemen 2019. június 5-7-e között rendezték meg 16. Országos Sporttudományi Kongresszust. A több mint kétszáz sportszakember részvételével zajlott eseményt immáron második alakalommal rendezte meg az intézmény, hat évvel korábban is volt már itt hasonló kongresszus. A résztvevők sportszakmai és sporttudományi előadások keretein belül ismerkedhettek meg a hazai sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeivel.

Prof. Dr. Frisnyák Sándor 85 éves

A Nyíregyházi Egyetemen volt kollégái, barátai, tanítványai jelenlétében ünnepelték a 85 éves Prof. Dr. Frisnyák Sándort, az intézmény Turizmus és Földrajztudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi tanárját.