HÍREK
Volt egyszer egy Leánykálvineum
A nyíregyházi Leánykálvineum Tanítónőképző elindulásának 90. évfordulója alkalmából rendeztek emlékülést a Nyíregyházi Egyetemen március 20-án. A „Leánykálvineum Református Tanítóképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány” és a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete által szervezett programon elsőként dr. Jenei Teréz, intézetigazgató, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket, majd tudományos előadások hangzottak el.
Teltház a márciusi Mobility Cafén
A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Nemzetközi Kapcsolatok Csoportja 2018. március 20-án kedden ismét megszervezte a Mobility Café elnevezésű rendezvényét, amelynek általános célja a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak tájékoztatása az Erasmus+, és Campus Mundi ösztöndíjprogramok által nyújtott lehetőségekről, valamint a diákok ösztönzése a mobilitási tevékenységekben való részvételre.
Volt egyszer egy Leánykálvineum - meghívó emlékülésre
A „Leánykálvineum Református Tanítóképző Emlékére a Nyíregyházi Tanítóképzésért Alapítvány” és a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a nyíregyházi Leánykálvineum Tanítónőképző elindulásának 90. évfordulója alkalmából rendezendő „Volt egyszer egy Leánykálvineum” című emlékülésre.
Az emlékülés időpontja: 2018. március 20. 14.00-16.00 óra
Az emlékülés helyszíne: Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. „D” 3 sz. előadóterem
A szabadságot ünnepeltük az egyetemen
"Üdvözlégy születésed napján magyar szabadság!” – ezzel a címmel tartotta ünnepi megemlékezését a Nyíregyházi Egyetem, melyet az 1848/49-es szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére rendeztek az egyetem nagyelőadójában, március 13-án, kedden.
Ünnepi beszédet mondott Virga Anikó történelem-magyar szakos hallgató. „A forradalmárok hittek a sikerükben, hittek az összefogás és Magyarország erejében, az itt élő emberek szabadságvágyában. Nem sejtették a jövőt, nem sejthették, hogy örömük egy évig tart majd, szabadságharcukat vérbe fojtják. Nem sejthették, hogy országunkat világháborúk és idegen hatalmak elnyomása tovább tizedeli. Hittek a jövőben, hittek céljaikban és elérték azokat. Hittek magukban, hittek a szabadság eszéjében, hittek a családjuk, a magyar emberek kitartásában erejében„ – emlékezett a szónok.
Eötvös bál, alapítványi est a Nyíregyházi Egyetemen
A közelmúltban szervezte meg és bonyolította le nagy sikerrel - immár 20. alkalommal - a „Csoki suli” a hagyományos Eötvös bálját, jótékonysági alapítványi estjét. Az 1998-ban életre hívott, az elmúlt két évtizedben szép ívű sikert elérő program- és rendezvénysorozatnak - mint az elmúlt években, immár hagyományosan - ezúttal is a Nyíregyházi Egyetem mindig elegáns Kodály Zoltán Rendezvénycentruma adott helyet.
Adószámváltozás
Tisztelt Partnerünk!
Hivatalosan tájékoztatom minden érintett partnerünket, hogy a Nyíregyházi Egyetem 2018. március 1-jétől az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CCXXVII. törvény 8. §-ában biztosított lehetőség alapján csoportos adóalanyiságot vezetett be, aminek eredményeként az adószáma megváltozott.
Ezen időponttól kezdődően a Nyíregyházi Egyetem új adószáma: 15329853-4-15
A fenti időponttól kezdődően csak és kizárólag olyan bizonylatot, számlát és egyéb okiratot tudunk befogadni és ellenjegyezni, amelyen az új adószám szerepel.
Dr. Kvancz József
kancellár
A nagy háború - konferencia
Az első világháború 100 éves évfordulója alkalmából rendeztek tudományos konferenciát a Nyíregyházi Egyetemen. Ezen tudományos fórummal az emlékezés fontosságára kívánták felhívni a figyelmet a szervezők. Az eseményt dr. Kiss Ferenc, általános rektorehelyettes nyitotta meg.
A rendezvénynek rendkívül fontos üzenete van a mai generáció számára, mégpedig az, hogy háború nélkül, együttműködéssel kell megoldani a problémákat – hangzott el az eseményen. A konferencián köszöntőt mondott Tömböl László nyugalmazott vezérezredes, egykori vezérkari főnök, aki beszédében kiemelte: nemzeti kötelességünk a háború áldozataira emlékeznünk.
Kazinczy-verseny a Nyíregyházi Egyetemen
A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, valamint a Tanítóképző Intézet 2018-március 6-án rendezte meg a nagy múltra visszatekintő, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyét. Az egyetemi hallgatóknak egy szabadon választott szöveget kellett felolvasniuk értően és értetően nyolctagú bírálóbizottság előtt. A megméretésen a következő hallgatók bizonyultak a legjobbaknak: Takács Henrietta tanító és Virga Anikó magyar–történelem szakos hallgató. Ők képviselhetik intézményünket 2018. május 4-én az országos döntőn, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ esztergomi képzési helyszínén rendeznek meg.
Meghívó - „A Nagy Háború nagy tanulságai” (konferencia)
A Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézete, a Magyar Hadtudományi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete „A Nagy Háború nagy tanulságai” címmel rendez tudományos konferenciát 2018. március 7-én (szerdán) 9:30 órai kezdettel a Nyíregyházi Egyetemen a campus „A” épületének 114-es rektori dísztermében.
Az 1. világháború centenáriuma alkalmából szervezett tudományos tanácskozást dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes és Tömböl László ny. vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke nyitja meg. A szekciókba sorolt előadások egyrészt hadtörténeti aspektusból világítják meg a Nagy Háború történéseit, másrészt társadalomtörténeti megközelítésű vizsgálati eredmények ismertetését hallgathatják meg az érdeklődők.
A részletes program az itt letölthető meghívóban olvasható.