HÍREK
Kávássy Sándorra emlékezve
A Nyíregyházi Főiskola egykori oktatójára, volt országgyűlési képviselőre emlékeztek egykori kollégái és özvegye a kölcsei temetőben születésének 80. évfordulója alkalmából. Az 1934. augusztus 8-án, Szinérváralján született Kávássy Sándor nyolc éve már csak írásaiból tekint felénk, értékteremtő, közösséget szolgáló személyisége azonban ma is elevenen él tanítványai, munkatársai, barátai emlékezetében.
Síremlékénél szakmai igényessége mellett a társadalmi szerepvállalására, s az intézményért való kiállására irányította a figyelmet dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora. Dr. Sallai József, történész, nyugalmazott főiskolai docens emlékbeszédében összefoglalta azt a gazdag és sokirányú életutat, melynek szinte minden mozzanatát áthatotta a Szatmárhoz való kötődés, a vidéki Magyarország gondjaiért érzett felelősség.
Gyakornoki Pályázat
Országgyűlés elnöke a 2014/2015-ös tanévben, immár tizenharmadik alkalommal pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók részére az Országgyűlés Hivatalában gyakornoki programban való részvételre. A pályázati felhívást az Országgyűlés honlapján www.parlament.hu találják meg.
Pótfelvételi 2014
Alapképzésben, Osztatlan képzésben meghirdetett szakok és felsőoktatási szakképzések
Mesterképzésben meghirdetett szakok
Szakirányú továbbképzések
Augusztus 12-ig lehet jelentkezni pótfelvételire
A 2014. évi általános felvételi eljárás eredményeként 2014. július 24-én 1246 hallgató jutott be a Nyíregyházi Főiskolára, közel 20%-al többen, mint tavaly. A felvett hallgatók 30%-a mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait (362 fő). 90% az állami ösztöndíjasok aránya (1113 fő). Több éve a pedagógusképzés az intézmény vezető képzési területe, a felvettek csaknem fele az idén is ide jutott be (569 fő), közülük 66 fő az egyre népszerűbbé váló osztatlan tanárképzésben, 336 fő tanári mesterképzésben tanulhat majd szeptembertől. A sport, a gazdasági és az agrár terület következik a rangsorban. 45% a nappali munkarendűek aránya.
Idén is lesz pótfelvételi eljárás. A kizárólag elektronikus formában lehetséges jelentkezés határideje augusztus 12.
A diplomások számára szakirányú továbbképzéseket is kínál az intézmény, erre a jelentkezéseket már fogadják a www.nyf.hu honlapon megadott információ szerint.
A Nyíregyházi Főiskolások nyerték meg a Telekom Egyetemi Labdarúgó…
A 2013/2014-es tanév legjobb 12 egyetemi labdarúgó csapata mérte össze tudását a debreceni Campus Fesztiválon, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) együttműködésében megvalósított országos kispályás labdarúgó döntőn. Az első helyet a Nyíregyházi Főiskola csapata nyerte el.
Mongol-magyar felsőoktatási együttműködés a Nyíregyházi Főiskolán
A Nyíregyházi Főiskola rektora és a Mongol Állami Egyetem tartozó Ulánbátor Egyetem rektora 2014. júlis 18-án sajtótájékoztató keretében szándéknyilatkozatot írt alá az intézmények jövőbeni együttműködése céljából.
Szenátusi ülés július 22-én
2014. július 22-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok>>>>
Nyíregyházi Főiskola Tehetségpont
Örömmel tudatjuk valamennyi kedves munkatársunkkal, hogy a Nyíregyházi Főiskola elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács HELYI hatókörű, AKKREDITÁLT Tehetségpontja cím használatának jogát. A Magyar Géniusz Program keretében megkezdett és a Nemzeti Tehetségpont által folytatott akkreditáció első sorban a Tehetségpontok működésének, szakmai fejlődésének segítését célozza. Várhatóan a három évre szóló, az akkreditáció eredményét igazoló dísztábla átadására 2014. október 11-én kerül sor. Az elért eredményhez ez úton is gratulálunk Dobróné Dr. Tóth Márta főiskolai docens, Kissné Dr. Rusvai Júlia főiskolai docens valamint Dr. Schmercz István kollégáknak. További információk elérése a http://tehetseg.hu honlapon.
Okleveleket és elismeréseket adtak át
A Nyíregyházi Főiskola július 5-én tartotta a Kodály Zoltán Kulturális Centrumban az oklevélátadó ünnepségét. A 2013/2014-es tanév júniusi záróvizsgáit összesen 687-en teljesítették sikeresen, ebből 428-an voltak jogosultak az oklevél átvételére, akik közül 298 hallgató jelent meg az ünnepségen, hogy átvegye diplomáját.
Dr. Jánosi Zoltán rektor elismeréssel szólt a tanév során kiemelkedő tanulmányi és sporttevékenységet végzett diákokról és a kiemelkedő munkát végzett oktatókról, majd a főiskola kiváló oktatóinak, dolgozóinak és hallgatóinak adott át elismeréseket, melyekhez ezúton is szeretettel gratulálunk.
Oklevélátadó ünnepség
A Nyíregyházi Főiskola Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi Ülésére július 5-én 11 órától kerül sor az intézmény Kodály Zoltán Kulturális Centrumában.
Meghívó és program