HÍREK
Reggeli Start: júliusban folytatódott
Az ötödik elnöki reggelin július 10-én, szerdán látta vendégül munkatársait dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke. A kávé és szendvics mellett ezúttal is egy kötetlen program keretében beszélhettek magukról, a munkájukról, jövőbeni terveikről a meghívott egyetemi dolgozók, ez alkalommal Dobos Zoltánné Pető Erzsébet, dr. Magyar Zoltán, Dr. Szabó-Zsoldos Gábor, Pappné Fórizs Ágnes, Nagy Ferenc, Pappné Kisferi Erzsébet, Vajda Tamás és Bujdosó László kollégák vettek részt a programon.
„Reptér” / ismét lobogott a szélben a légzsák
Az Eötvös Gyakorlóiskola diákjainak újabb repülési – repülőtéri élményei
Az első nyári Reggeli Start
Júniusban, harmadik alkalommal várta reggelire az intézmény nyolc dolgozóját dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke. A június 19-ai Reggeli Starton a szendvics és kávé mellett kötetlen beszélgetésre és a résztvevők munkáját is érintő bemutatkozásra is sor került. A júniusi első programon Dr. Bordé Katalin, Dr. Csabai Judit, Dr. Szabó Béla, Dr. Torkos Katalin, Fejérvári Katalin, Gergelyné dr.
Hamarosan pályázható az EKÖP kutatói ösztöndíj program a Nyíregyházi…
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) útján, a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Korm. rendelet alapján támogatást biztosít a Nyíregyházi Egyetem számára az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program kialakítása és működtetése céljából.