HÍREK
Kezdd jókedvûen a keddet!
Célunk, hogy olvasóinknak rendszeresen jól induljon a napja. Ezért minden nap kilenc óra magasságában közöljük a nap legjobb poénját. Csak azért, hogy ne csupán mi hahotázzunk, hanem látogatóink is mosolygósan kezdjenek.
Egy súlyos baleset után magához térõ gépkocsivezetõ elsõ kérdése:- Hol vagyok?Az ápolónõ így válaszol:- A tizenhetesben.- Kórházban vagy cellában?
Vérbeli sprintversenyen voltak Szalayék
Sok mindent lehet mondani a cseh és szlovák terepralibajnokság hétvégi futamáról, de azt, hogy unatkoztak volna rajta a versenyzõk, azt még rosszindulattal sem
Vérbeli sprintverseny volt ez, a szervezõk tizenegy szelektív szakaszt jelöltek ki a mezõny számára, és bár egyik sem volt tíz kilométernél hosszabb, azért nagyon észnél kellett lennie annak, aki itt elõnyt akart kovácsolni, hiszen akadtak rendkívül technikás részek.
Hallgatókat támogatnak
Október 5-éig adhatják postára pályázatukat azok az egyetemi, fõiskolai hallgatók, akik ebben a félévben szeretnének anyagi segítséget kapni tanulmányaikhoz a Rászoruló Hallgatókért Közalapítványtól. Mellékletünk a pályázati kiírást tartalmazza, ebben olvashatják az érintettek, milyen feltételekkel lehet a támogatáshoz jutni.
- nyiregyhaza.hu -
Kedden újabb ötórai tea a könyvtárban
Mint az korábban megírtuk a Nyíregyházi Fõiskola Központi Könyvtára az új tanévben ismét megrendezi az Ötórai tea a könyvtárban címû elõadássorozatát. Az új tanév második elõadása október 9.-én délután öt órakor kezdõdik: Nagy Tünde a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmát-Bereg Megyei Egyesületének elnökének a "Fény nélküli percek. A látássérültek életérõl" címû elõadása lesz a terítéken.
Október 30.-án Dr. Nagy Éva, Tanítóképzõ Intézet tanára "Pannon erotika? Az érzékiség Mészöly Miklós mûveiben" címmel tart elõadást.
Több OKJ-s szakképzettség idén utoljára szerezhetõ meg
A legsikeresebb képzéseket újra meghirdeti a KTI: vizsgalehetõség 2008 tavaszán! A fõiskolán már javában tart a tanulmányi idõszak, ugyan lezárult a diplomás képzésekre, felsõfokú szakképzésekre jelentkezés határideje, aki azonban tanulni szeretne, tovább szeretné magát képezni, annak jó hír, hogy a Képzési és Továbbképzési Intézet (KTI) újra meghirdeti a korábbi években már népszerû OKJ-s szakképzéseit.
Országos tanulmányi diákkonferenciát és versenyt rendeznek -…
az EUvonal – EU Tájékoztató Szolgálat háromfordulós tanulmányi diákkonferenciát és versenyt rendez a 2007-2008-as tanévben a magyarországi felsõfokú oktatásban részt vevõ nappali tagozatos hallgatók számára.A pályázat szórólapja
BRAVÚR! Az újonc fõiskolások legyõzték a bajnokesélyest!
Gyõzelemmel indított a Nyíregyházi Fõiskola SE több éves szünet után újjáalakult férfi kézilabda csapata. A kézisek a megyei elsõ osztályban kezdték meg szereplésüket, s a nyitányon a bajnokaspiráns Nyírbátor SE-t gyõzték le 34-30 arányban.
A bajnokság tehát meglepetéssel indult, hiszen a még verbuválódó fõiskolások Torma Zsolt vezetésével könnyedén tudtak nyerni a Kertvárosi Általános Iskolában.
Reméljük folytatódik tovább a sikersorozat. Hajrá Fiúk!
- Balogh Gyula
Elárverezik a Magna Chartát
Várhatóan még idén aukcióra kerül a Magna Charta. A várakozások szerint a brit jogrendszer alapjául is szolgáló latin nyelvû dokumentumot 20-30 millió dollárnál ütik majd le.
A világon összesen 17 példány létezik az okiratból, de ez az egyetlen, amely magánkézben van, most pedig eladják. A többi a brit és az ausztrál kormány, valamint egyházi és oktatási intézmények birtokában található. Az árverésre bocsátott darabot egészen mostanáig a washingtoni nemzeti archívumban lehetett megtekinteni, pár lépésre a Függetlenségi Nyilatkozattól és az amerikai alkotmánytól.
Ösztöndíjlehetõség GTFK szakosoknak
A Nyíregyházi Fõiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara a Demján Sándor Alapítvánnyal együttmûködve pályázatot hirdet kiegészítõ ösztöndíj elnyerésére.
Demjan_nyomtatvany.doc
A pályázat célja a szociálisan hátrányos helyzetben lévõ nappali tagozatos fõiskolai hallgatók anyagi körülményeinek javítása, jobb tanulmányi feltételeik megteremtése. A nyertes pályázók kiegészítõ ösztöndíjat kapnak két féléven át, melynek összege havonta 20.000 forint.
Többletpontra jogosuló kedvezményezettek 2008-ban
A 2008 szeptemberében induló képzések felvételi eljárásában különbözõ számú többletpontot jelent a korábban elõnyben részesítés címén járó kedvezmény.
A többletpontok már 2007-tõl felváltották azokat a korábbi kedvezményeket, melyeket a hátrányos helyzetû jelentkezõk, a közismereti tanárok és a gyesen, gyeden, lévõk kaptak - adta hírül az Országos Felsõoktatási Információs Központ hivatalos honlapja, a felvi.hu.