HÍREK
Továbbjuthat a Honvéd a Hamburg ellen
Gólnélküli döntetlent ért el hazai pályán a labdarúgó NB I-ben listavezetõ. A Budapest Honvéd gárdája az UEFA-kupában a Hamburg ellen remekelt. Supka Attila csapata Szusza Ferenc Stadionban látta vendégül a Bundesliga legutóbbi idényében a hetedik helyen végzõ együttest.
Windows Vista helyett XP-t visznek a pekingi olimpiára
A minden eddiginél nagyobb szabású, látványosabb pekingi Olimpia szervezõi jelentették be, hogy nem kíváncsiak a Vistára.
Pontosabban a sportesemény egyik legfõbb támogatója közölte, hogy a játékokra elkészülõ számítógépes rendszernél továbbra is ragaszkodnak a Windows XP-hez.
Egyetlen hely lehet, ahol az addigra már másfél éves szoftver képviseltetheti magát; a pletykák szerint az atléták számára rendelkezésre álló internetes számítógépek némelyikén nem kizárt, hogy az új redmondi OS fog futni, adta hrül a techtransindex.
Diákok kreálták a híres Bonyhádi krátert
Átlagon felüli kémiai tudással rendelkezõ, kísérletezõ kedvû fiatalok robbantották a Bonyhád határában lévõ búzatáblában talált krátert - közölte a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság. Az elkövetõket az adatgyûjtés eredményeként szombaton vette õrizetbe a rendõrség. A gyanúsítottak között egy 22 éves bonyhádi, két 16 éves és egy 30 éves kiskunhalasi, valamint egy 19 éves mezõkövesdi fiatalember szerepel, akik tényfeltáró, beismerõ vallomást tettek.
George parádézott, repülõrajtot vett a Szpari
Elkezdõdött a Liga Kupa a Nyíregyháza Spartacus számára, Nyíregyháza-Vasas 4-0, a csoport másik mérkõzésén DVTK-DVSC 2-0.
Szerdán délután két B csapat nézett egymással farkasszemet Nyíregyházán a Városi Stadion zöld gyepén, legalább is a vezetõedzõk a bajnokság miatt kulcsembereiket pihentették.Tudvalevõ, hogy a hazai mester, Révész Attila két számára nem ismeretlen, új szerzeményét is nevezett a találkozóra. Krajnc Balázs és Cséke György az elmúlt szezonban a Tuzsér csapatát erõsítették, most pedig a kezdõcsapatba szavazott nekik bizalmat trénerük.
Új hiteligénylési adatlap augusztus 13-tól
Augusztus 13-tól már csak a 015-ös bizonylatkódú adatlapokon lehet Diákhitelt igényelni. - írja a diakhitel.hu
Megváltozik a hiteligénylési csomagban található, a Diákhitel igényléséhez szükséges adatlap. Az eddigi 014-es bizonylatkódú adatlapot felváltja a 015-ös bizonylatkódú adatlap. A 014-es adatlapok értékesítése és befogadása 2007. augusztus 12-e után megszûnik, ezután a hiteligénylési helyek már csak az új típusú – 015-ös – adatlapot értékesítik és fogadják be.
Bõvült a Nemzeti Alaptanterv
A szokásos háromévenkénti felülvizsgálat eredményeként új elemekkel bõvült a Nemzeti alaptanterv (Nat). Erre elsõsorban annak érdekében kerütl sor, hogy jobban támogassa a mindennapi élethelyzetekben szükséges készségek és képességek elsajátítását.
A Kormány által elfogadott 202/2007 (VII.31.) kormányrendelet szövege letölthetõ itt.
- bíró -
Elvis karrierje egy ajándékgitárral kezdõdött - harminc éve nincs…
Kétségtelen, Elvis Presley neve egybeforrt a rock and roll-ral, nincs is talán a világon olyan ember, aki ne tudná, kit is takar a név: Király. Mert tisztelõi is rajongói is így illették. Sokan még most sem hiszik el, pedig a tények arról szólnak: ma 30 éve halkult el végleg a jellegzetese hang.
Magyar válogatott: Nem volt nyerõ a 15!
Ki gondolta volna, hogy a 15 év után Nyíregyházára visszatérõ magyar kosárlabda válogatott éppen 15 pontos vereséget szenved augusztus 15-én? Ki hitte volna, hogy a 15-ös számmal játszó Németh István 15 ponttal lesz a hazai csapat legjobbja? Képek a mérkõzésrõl
Sikertelen felvételi - hogyan tovább?
A pótfelvételire még pár napig van módjuk jelentkezni azoknak, akiket elutasított a választott intézmény, és azoknak is, akik nem is próbálkoztak bekerülni egy egyetemre vagy fõiskolára. Segíthet a döntésben az Országos Felsõoktatási Információs Központ (OFIK) pályaorientációs tanácsadása, amely e-mail-ben áll a felvételizõk rendelkezésre. Csaknem negyvenezer idén érettségizett fiatal maradt ki eddig a felsõoktatásból, ennek háromnegyedét azok alkotják, akik számára a vonalhúzást követõen kiderült, szeptembertõl nem kezdhetik meg tanulmányaikat.
Közel 3 milliót ér a világ legdrágább édessége
A képen látható desszert a világ legdrágább édességének számít, egy Sri Lanka-i hotel éttermében szolgálják fel annak, akinek van rá 14 500 dollárja (mintegy 2 700 000 Ft.).
A keráció valóban lenyûgözõ, de a vicces az egészben, hogy arról sehol sincs szó, tulajdonképpen milyen ízû is a desszert, a figyelem kizárólag a nem ehetõ részekre irányul.