HÍREK
Hiller: ellenzem a felsõoktatás privatizációját
Nem vonul ki az állam a magyar felsõoktatásból, sõt sokkal több költségvetési támogatást kapnak az intézmények - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Az Aktív Szemeszter interjújából az is kiderül, a szaktárca nem zárat be intézményeket, és a miniszter a volt hallgatóit is kérdezi a munkaerõpiacról.
Készül a Természettudományi közlöny - szerzõk jelentkezését várják
A Nyíregyházi Fõiskola Természettudományi Fõiskolai Kara „Természettudományi Közlemények” címmel 2001-ben kiadvány-sorozatot indított, aminek célja a természettudományi oktatók számára publikációs lehetõség teremtése, s ezáltal a tudományos alkotómunka fellendítése.
Díjazzák a tehetséges matematikust!
A "Dr. Filep László a tehetséges matematikus hallgatókért" Alapítvány Kuratóriuma a 2007. évi alapítványi díjat (50 000 Ft) az idén Jakab Tamás IV. évfolyam matematika-kémia szakos hallgatónak ítélte oda.
Kezdd jókedvûen a szerdát!
Célunk, hogy olvasóinknak rendszeresen jól induljon a napja. Ezért minden nap kilenc óra magasságában közöljük a nap legjobb poénját. Csak azért, hogy ne csupán mi hahotázzunk, hanem látogatóink is mosolygósan kezdjenek. Egy ember elmegy az orvoshoz:- Doktor úr, nekem van egy nagy problémám.- Mi az ön problémája?- Mindenen olyan könnyen felidegesítem magam.- No de vajon miért?
Jó tanácsok a nyári szünetre
Az iskolásokra leselkedõ veszélyek megelõzésére hívja fel a figyelmet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság Bûnmegelõzési Osztálya.
Szülõknek
Bárki lehet újságíró a Reflexnél
A havonta megjelenõ Reflex magazin elindította kibõvített internetes oldalát, ahol számos újdonsággal és hírrel találkozhatnak az oldalra látogatók, írja a btl.hu.
Gyurcsány Ferenc a Nyíregyházi Fõiskolán
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszönti a Magyar Rektori Konferencia résztvevõit június 7-én délután fél háromkor a Nyíregyházi Fõiskola Bessenyei aulájában. Az ország egyetemeinek, fõiskoláinak rektorai a Nyíregyházi Fõiskolán tartják kétnapos ülésüket a héten csütörtökön és pénteken.
A tanárnõ az iskola számítógépére tette az intim fotóit
Intim fotókra bukkantak a számítógépben az inkei általános iskola hetedikes diákjai, a képek az intézmény egyik tanítónõjérõl készültek. A fiatal nõ bugyiban és melltartóban, vagy ezek nélkül látható a fényképeken - közölte a Somogyi Hírlap. A megyei lap úgy tudja, hogy a diákok az iskolai számítógépen bukkantak rá a fotómappára.
Keddi bölcsesség
Ebben a rovatban bölcsességekben nem lesz hiány, sõt naponta új gondolattal jelentkezünk és ha tetszik az ötlet, akkor mi abban is benne vagyunk, ha rendszeresen olvasod az okosságokat. Tehát figyelem, minden nap 8 órakor érkezik A nap bölcsessége. Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetõség!' (H. Jackson Brown)
Minden nap reggel 8-tól érkezik a nap bölcsessége.
Kezdd jókedvûen a keddet!
Célunk, hogy olvasóinknak rendszeresen jól induljon a napja. Ezért minden nap kilenc óra magasságában közöljük a nap legjobb poénját. Csak azért, hogy ne csupán mi hahotázzunk, hanem látogatóink is mosolygósan kezdjenek. A rendõr megállítja a kamionost az országúton, és meg akarja szondáztatni.- Fújjon bele!- Nem fújok - válaszolja a kamionos.