NYE hírek

Jónak lenni jó….

Igazi karácsonyi hangulatot élhettek át azok a vendégek és jószándékú adományozók, akik eljöttek a december 8-án a Nyíregyházi Egyetem parkjában lévő szökőkútnál tartott karácsonyi forgatagba. Forró tea, sütemények, kalácsok, kedves ajándéktárgyak sokasága fogadta az érdeklődőket. A program egyben jótékonysági vásár is volt, a szervezők a bevételt, az adományokat a Családok Átmeneti Otthonának ajánlották fel.

ÖSSZEFOGLALÓ A HALLGATÓI INNOVÁCIÓS ÖTLETEK VERSENYÉRŐL

A Nyíregyházi Egyetemen az NTP-PKTF-20-0017 azonosító számú a „Hazai és határon túli tehetséges fiatalok innovációjának támogatása a Nyíregyházi Egyetemen” elnevezésű pályázat keretében 2021. december 14-en kedden 13.00 órai kezdettel ONLINE formában került megrendezésre és lebonyolításra az I. Hallgatói Innovációs Ötletek Versenye című projekt rendezvény.

A versenyen 13 hallgatói csapat (összesen 43 hallgató) mutatta be az ötletét egyrészt egy „one pager” és ehhez kapcsolódó „pitch” prezentáció segítségével.

ÁLLAMTITKÁRI LÁTOGATÁS A TM KARÁCSONYI PROGRAMJÁN

Ebben a tanévben a Nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskola adott otthont a Tanítsunk Magyarországért program Karácsonyi Ünnepségének. A december 16-ai programon részt vett Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár és Dr.  Vinnai Győző Nyíregyháza 2. számú egyéni választókörzetének képviselője is. A nagycserkeszi gyerekek karácsonyi műsorral kedveskedtek a vendégeknek, majd Dr.