
Az EGYETEMI KONDITEREM TÉGED IS VÁR!
Tovább a tartalomraA teljes térségnek fontos, hogy legyen önálló Nyíregyházi Egyetem – ez volt az egyik legfontosabb üzenete az a Nyíregyházi Egyetem elnöke által a Nyíregyházi Televíziónak adott exkluzív interjúnak. A cikk összefoglalója és az interjú itt tekinthető meg...
Az eseményt tizennyolcadik alkalommal szervezték meg február 12-én azzal a céllal, hogy a résztvevők egy kötetlen beszélgetés keretében ismerkedjenek, tájékozódjanak, ötleteljenek. Ezúttal is nyolc egyetemi dolgozó mutatkozott be és annak ellenére, hogy többen ismerősként üdvözölték egymást, a…
Közel ezer ember gyűlt össze a Nyíregyházi Egyetem oklevélátadó ünnepi szenátusi ülésén február 8-án, szombaton, hogy együtt ünnepelje a végzősök diplomáját. A januári keresztféléves záróvizsgákon 189 hallgató vizsgázott sikeresen, közülük 147-en vették át személyesen oklevelüket. A rendezvényen…
A pedagógus-, a sport és a művészeti képzések kerülnek fókuszba február 10-én, hétfőn a Nyíregyházi Egyetem utolsó online szülő értekezletén. Az intézmény januártól összesen négy ilyen tematikus tájékoztatót szervezett, azzal a céllal, hogy az érdeklődők részletes információkhoz jussanak a…