A Tudományos Tanács 2022. évi második pályázati felhívása

Megjelent a Tudományos Tanács újabb pályázati kiírása. Bíztatunk minden kutató, alkotó kollégát, hogy aktuális tudományos, illetve művészeti tevékenységéhez pályázzon a kiírásban szereplő módon. A levél tartalmazza a pályázati kiírást és a pályázati űrlapot.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2022. június 7. kedd 12 óra.
Kérjük a tartalmi, formai követelmények és a határidő pontos betartását!

Szakest az Alkalmazott Humántudományok Intézetében

Május 18-án este - először az intézet történetében - közös szakesten vehettek részt az Alkalmazott Humántudományok Intézetéhez tartozó négy alapszak hallgatói. Egy-két alapszakon eddig is voltak szakestek, de olyan rendezvényre, ahol a különböző alapszakos hallgatóknak alkalmuk lett volna egymással játékos feladatok teljesítése közben megismerkedni, még nem került sor. Ezért is gondolták úgy az intézet oktatói, hogy elérkezett az ideje egy nagyobb szabású intézeti szakest megszervezésének.

Ezüstgerely-díjat kapott Szepessy Béla

Hatvan éve adták át először az Ezüstgerely díjakat. Az idén már harmincegyedik alkalommal hirdetnek eredményt. Ezúttal 171 alkotó, 538 pályaművel mérette meg magát. Képzőművészet kategóriában 96 művész, 191 alkotással képviseltette magát. Ezüstgerely-díjat kapott Szepessy Béla, képzőművészet kategóriában, a Circus Maximus 2020 című alkotásáért. 

 

A SNÉTBERGER PROGRAM pályázati felhívásai

A Snétberger Alapítvány és a Nemzeti Tehetség Központ közös zenei tehetséggondozó programja, a SNÉTBERGER PROGRAM nyáron elindítja a 12. évfolyamát. Ahhoz, hogy ezt a programot ebben az évben is a megszokott, magas minőségben tudjuk megvalósítani, szükségünk van megbízható csapatra. A csapatépítéshez az alábbi pályázati felhívásokat teszik közzé: "Éjszakai koordinátor" és "Animátor".

A pályázati kiírások az alábbi mellékleteken olvashatók:

Jelmezes szakestet tartottak a történelem szakosok

A Nyíregyházi Egyetem történelem szakos hallgatói jelmezes szakesttel zárták a 2021/2022-es tanév tavaszi félévének szorgalmi időszakát. A rendezvény első blokkjában Tóth Miklós másodéves történelem szakos hallgató zongorajátékát és érmebemutatóját hallgathatták meg a jelenlévők. Ezt követte a hallgatók jelmezversenye, melyből Varkoly Nelli végzős hallgató került ki győztesen, akinek ruhája a 19. század utolsó harmadának turnűr divatját idézte meg. Találkozhattunk Iulius Ceasarral, VII.

Aki fát ültet, bízik a jövőben

A madarak és fák napja, valamint a méhek világnapja alkalmából 2022. május 18-án egyetemünk hallgatói és oktatói a Zöld Akciócsoporttal közösen az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. felajánlásával két juhar csemetét ültetett az egyetem C épülete előtt. Az eseménnyel a „10 millió fa” elnevezésű mozgalomhoz is csatlakoztunk, hozzájárulva ezáltal hazánk zöldebbé tételéhez.

Zenei mozaikok az egyetemen

Zenei mozaikok címmel tartanak előadást a Nyíregyházi Egyetem Mozaik termében (B épület, földszint) a Zenei Intézet hallgatói és oktatói a MusiCafé (zenei rendezvények a Zenei Intézetben) programsorozat következő rendezvényeként. Az előadásra 2022. május 19-én (csütörtökön) 18:00 órától kerül sor.

Meghívó - (Zárójel) 2022 kiállítás

A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézet végzős hallgatóinak diploma- és zárókiállítása nyílik meg 2022. május 19-én csütörtökön 16.30-kor a Pál Gyula teremben. A kiállítást megnyitja: Dr. Vincze Tamás András.

 

Köszöntőt mond: Prof. dr. habil. Szepessy Béla intézetigazgató (Vizuális Kultúra Intézet)

Az eseményre ezúton is invitáljuk az érdeklődőket.

Az esemény plakátját és meghívóját itt tekinthetik meg.

Előadás az integratív diszlexia-terápiáról

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének és a Magyar Nyelvtudományi Társaság Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei szervezetének a szervezésében május 10-én került sor Schéder Veronika Az integratív diszlexia-terápia című előadására. Az intézet egykori oktatója napjaink egy égető, egyre több tanulót érintő problémájáról, a diszlexiáról és annak fejlesztési lehetőségeiről tartott élvezetes előadást a jelen lévő és az előadást online követő népes közönségnek.