Milánóban tartott előadást

 
 
2024. 05. 08-án Dr. Zielinski Tibor, a Vizuális Kultúra Intézet oktatója a milánói Accademia di Belle Arti di Brera egyetemen egy egész napot átívelő programon vett részt, melynek keretein belül több előadást tartott. Elsőként a Nyíregyházi Egyetem Erasmus lehetőségeiről beszélt, majd a Vizuális Kultúra Intézet külföldi kiállításairól (Ljubljana, Róma) és a Koper-i Primorska Egyetemmel közösen megvalósított cserekiállításáról, a kortárs magyar képzőművészetről, valamint a saját alkotói munkásságáról. Az előadásokat a jelen lévő oktatók és hallgatók egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatták, és többen kíváncsiak voltak a Nyíregyházi Egyetemen folyó oktatásra és a kiállítási lehetőségekre - számolt be róla az oktató.
 
Dr. Zielinski Tibor előadását Porf. Gianpiero Moioli köszöntője vezette be. A hamarosan induló Pannónia program is szóba került, melynek kölcsönös aláírása után a nyíregyházi hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy tanulmányaikat ebben a patinás intézményben folytassák. Érdekességként jegyzem meg, hogy az "Accademia di Belle Arti di Brera" alapítója Mária Terézia volt, 1776-ban
Az ötnapos programon Dr. Zielinski Tibor több workshop foglalkozáson vett részt, többek közt Prof. Carlo Bernardini-val, akinek művészetéről 2023. november 15-én már tarott egy előadást: "Bernardini, Bolygó és Zielinski fényművészeti alkotásai" címmel. ("Alkotás-kutatás" címmel a Vizuális Kultúra Intézet oktatói és volt hallgatói tartottak konferenciát a Nyíregyházi Egyetem B 528. termében.)
 
Az Accademia di Belle Arti di Brera egyetem honlapja: