HÍREK
Duális képzésekről egyeztettek
A Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetében folyó duális képzések előző tanévi szakmai tapasztalatait vitatták meg az egyetem és a vállalati partnerek vezetői, képviselői szeptember 2-án.
Gyászhír
Ez úton értesítünk minden volt Kollégát és Hallgatót, hogy életének 74. évében eltávozott közülünk
DR. SZABÓ GYULA nyugalmazott főiskolai docens, aki egész szakmai életét a Nyíregyházi Egyetemen és annak jogelődjeiben élte le.
Búcsúztatása 2016. szeptember 5-én 13 órakor a Korányi úti ravatalozóban lesz.
Vidor Fesztivál az Egyetemen is!
PIPIN címmel zenés játékot mutat be (egy részben) az Adyák Színpad a Nyíregyházi Egyetem "B" épületének Kodály termében, szeptember 1-jén (csütörtökön) 17:00 órától. Az esemény ingyenesen megtekinthető bárki számára, az ülőhelyeket érkezési sorrendben foglalhatják el a vendégek.
Pótfelvételi eredmények a Nyíregyházi Egyetemen
A lezárult pótfelvételi eljárásban 117 új hallgatót vett fel a Nyíregyházi Egyetem, ebből 18 fő a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán indított képzésen tanul majd. Ezzel együtt 1369 hallgató nyert felvételt a Nyíregyházi Egyetemre.
A képzésekre való jelentkezések sora még így sem zárult le, hiszen meghosszabbított határidőig: 2016. szeptember 2-áig lehet jelentkezni a diplomások számára meghirdetett szakirányú továbbképzésekre, pedagógus továbbképzésekre, melyek teljes listáját az egyetem honlapján (www.nye.hu), a képzések részletes leírásait pedig az intézeti aloldalakon és a felsőoktatási intézmény facebook oldalán is elolvashatják az érdeklődők.
Meghívó Tanévnyitó Ünnepségre
2016. szeptember 3-án (szombaton) 11:00 órától tartja a Nyíregyházi Egyetem Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülését, a "B" tanulmányi épület Kodály Zoltán Kulturális Centrumában.
Az ünnepség programja:
- Himnusz
- Köszöntő
- Ünnepi beszéd
- Jubileumi diplomák átadása
- Köztársasági Ösztöndíjak átadása
- Elsőéves hallgatók eskütétele, egyetemi polgárrá fogadása
- Szózat
Az esemény hivatalos meghívója itt tekinthető meg.
Szenátusi ülés augusztus 25-én
2016. augusztus 25-én 9.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pont:
1. A Nyíregyházi Egyetem rektora és kancellárja által összeállított, az Emberi Erőforrások Minisztérium Oktatási Államtitkárság részére korábban már megküldött, illetve a megküldésre váró intézkedési terv szenátusi vitája
Életműdíjat kapott prof. dr. Szép Tibor
Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző elismeréseket adott át a városért sokat dolgozó személyeknek, 2016. augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön. Inczédy György életműdíjat vehetett át prof. dr. Szép Tibor egyetemi tanár, a Nyíregyházi Egyetem oktatója.
Dr. Szászi Ferencre emlékezünk
A közelmúltban hunyt el dr. Szászi Ferenc, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott főiskolai tanára, a történelemtudományok kandidátusa, akire Dr. Sallai József nyomtatásban is megjelent nekrológjával emlékezünk.
Nekrológ - Búcsú dr. Szászi Ferenc főiskolai tanártól>>>>>>
PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS
Alapképzési szakokon a gyakorlati vizsgát, alkalmassági vizsgát, osztatlan tanárképzési szakon a pályaalkalmassági vizsgát, illetve mesterképzési szakon a szóbeli elbeszélgetést
2016. augusztus. 19-én (pénteken) 9.00 órától tartjuk
minden érintett jelentkező számára. Ettől eltérő időpont biztosítására nincs lehetőség! E vizsgákra külön vizsgabehívó értesítést az intézmény nem küld. A vizsga pontos beosztása a vizsga napján az „A” épület bejáratánál kerül kifüggesztésre.
Meghirdetett Szakirányú Továbbképzések 2016/17 tanévre
Jelentkezési határidő meghosszabbítva:
2016. szeptember 02.
Továbbképzések listája>>>