HÍREK
Tisztújító közgyűlés
A Nyíregyházi Egyetem adott otthont 2016. május 31-én a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoportja újjáalakuló és tisztújító közgyűlésének.
A Magyar Történelmi Társulat vezetőségét dr. Fazekas Csaba főtitkár-helyettes képviselte. Az újjáalakulást követően elnökké dr. Zsoldos Ildikót, elnökhelyettessé dr. Szoboszlay Györgyöt választották. A lokális csoport titkára Holmár Zoltán lett. A közgyűlés prof. dr. Czövek Istvánt a helyi szervezet korábbi színvonalas működtetéséért és kimagasló szakmai teljesítményének elismeréseként egyhangúlag tisztelte meg a tb. elnöki címmel. A közgyűlést dr. Fazekas Csaba "Prohászka Ottokár - egy életrajz problémái" című előadása zárta.
Pedagógusnapi ünnepség
2016. június 1-jén 11:00 órától a „B” épület, Nagyelőadójában, mint pedagógusképzést folytató, valamint köznevelési intézményt fenntartó, illetve a tanító- és tanárképzésben évtizedes hagyományokkal bíró felsőoktatási intézmény, egyetemünk is megtartotta Pedagógusnapi ünnepségét.
A programon Nagy Arabella, a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke mondott köszöntőt. Ünnepi gondolataiban kiemelte, a pedagógus hivatás egy életre szól, a pedagógus példát és utat is kell mutasson a diáknak, ami nagy felelősség és fontos feladat.
Játszóudvar ünnepélyes avatása és átadása az Eötvös Gyakorlóiskolában
Ünnepélyes keretek között és az érintett kisiskolás diákok részvételével 2016. május 31-én, délután került sor a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a Játszóudvar átadására, birtokbavételére.
Streetball pálya ünnepélyes avatása és átadása az Eötvös…
2016. május 26-án került sor a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József gyakorló Általános iskola és Gimnázium sportudvarán a - Nyíregyházi Egyetem és a Nyíregyházi Kosárlabdaklub Kft. együttműködésében megvalósított - streetball pálya ünnepélyes átadására.
Gyászhír
Szomorúan tesszük közzé a hírt, hogy Dr. Nagy Zsuzsanna ny. főiskolai docens, a Nyíregyházi Főiskola egykori Kémia Tanszékének oktatója, életének 77. évében elhunyt.
Búcsúztatása 2016. június 3-án (pénteken) 13:00 órakor lesz a Nyíregyházi Északi Temető főbejárati ravatalozójában.
Búcsúznak a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének dolgozói és hallgatói.
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Meghívó a Pedagógusnapi ünnepségre
Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák!
Mint pedagógusképzést folytató, valamint köznevelési intézményt fenntartó, illetve a tanító- és tanárképzésben évtizedes hagyományokkal bíró megyei felsőoktatási intézmény, a Nyíregyházi Egyetem vezetősége, hallgatói és diákjai ezúton is meghívják Önöket a 2016. június 1-jén (szerdán) 11:00 órától a „B” épület, Nagyelőadójában tartandó Pedagógusnapi ünnepségre
A rendezvény programját tartalmazó meghívót itt tekinthetik meg.
Rendkívüli szenátusi ülés június 2-án
2016. június 2-án 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben rendkívüli szenátusi ülés lesz.
Napirendi pont: Előterjesztés egyetemi tanári pályázat ismételt véleményezésére
Dr. Ratkó Lujza kitüntetése
Dr. Ratkó Lujza, a néprajztudományok kandidátusa, főiskolai docens, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója rangos szakmai elismerésben részesült. Április 29-én, a Tánc Világnapján a Művészetek Palotájában vette át a Magyar Táncművészek Szövetsége által adományozott „Tánctudományért”-díjat.