HÍREK
Zárójelben
A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézete 2016. május 26-án tartotta a D épületének földszintjén (a kerengőben) a végzős hallgatók munkáiból rendezett, hagyományos, ZÁRÓJEL című kiállítás megnyitóját. Az eseményen Szepessy Béla intézetigazgató köszöntőjét követően Dr. Csobó Péter, főiskolai docens mondott beszédet, illetve nyitotta meg a kiállítást.
Megjelent az Eötvös Tükör
Megjelent a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium"Eötvös Tükör" című iskolaújság online változatának első, bemutatkozó száma.
A kiadvány az alábbi linken érhető el: http://eotvos.nyf.hu/iskolaujsag/
A Csecsemő- és kisgyermeknevelő szak zárórendezvénye
2016. május 24-én a Csecsemő- és kisgyermeknevelő végzős évfolyamok záróünnepségének megtartására került sor a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei György aulájában. A rendezvény célja a hagyományteremtés, mely során az alsóbb évfolyamok elbúcsúztatják az utolsó éves társaikat, és a végzős hallgatók elköszönnek a vezetőségtől, az oktatóiktól, a képzésüktől és az alsóbb évfolyamok hallgatóitól. Az ünnepségen a gyakorló intézmények gyermekeinek és a hallgatóinknak a műsorát tekinthették meg a meghívottak.
A nyíregyházi SmartCity koncepcióról tárgyaltak
Szakmai workshopot rendezett 2016. május 25-én a Nyíregyházi Egyetem, ahol az okosváros-koncepció helyi bevezetése, valamint a Nyíregyházi Egyetem szerepe, oktatási innováció is szóba kerültek.
A programon részt vett Dr. Kvancz József az egyetem Kancellárja, Halkóné dr. Rudolf Éva és Kósa Tímea a felsőoktatási intézmény központvezetői, Dr. Nagy Zsolt az intézmény Innovációs Irodájának irodavezetője, Nyíregyháza Megyei Jogú Várost Oláh István, a Digitális Magyarország Program nyíregyházi koordinátora képviselte.
Meghívó - ZÁRÓJEL (kiállításmegnyitó)
A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézete 2016. május 26-án (csütörtökön) 11:00 órától tarja az intézmény D épületének földszintjén (a kerengőben) a végzős hallgatók munkáiból rendezett (ZÁRÓJEL című) kiállítás megnyitóját.
Az eseményt megnyitja: Dr. Csobó Péter, főiskolai docens
Szerethető tudomány – kitüntetett kollégáink
Szerethető tudomány… - ezzel a címmel tartott konferenciát Nyíregyházán a TIT Jurányi Lajos Egyesülete, 2016. május 23-án. Az előadássorozat moderátora dr. Hajnal Béla kiemelte: „Különösen fontos, hogy minden generáció figyelmét ráirányítsuk a tudományos ismeretek fontosságára, amelyek az informatikai forradalomnak köszönhetően dinamikusan terjednek, gyarapodnak.”
Két keréken a Délvidéken: határtalanul tekertek az Eötvös tanárai és…
A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban több évtizedes hagyománya van annak, hogy a motivált és az arra vállalkozó, s elsősorban már középiskolás diákok minden évben kerékpárra pattannak, s hosszabb-rövidebb aktív turisztikai program keretében jutnak el hazai és közelebbi-távolabbi határokon túli területekre, országokba. Az Eötvös kerékpárosai több alkalommal túráztak már a Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Dél-Alföldön, Szlovákiában, Romániában, Ausztriában és például egy hónapig északi rokonaink országában, Finnországban is.
A partifecskék védelmezője
Partifecske-hajózást rendezett a vonuló madarak világnapján, május 14-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A hagyományos program célja a veszélyeztetett madárfaj bemutatása a párválasztás látványos időszakában, amikor a hajó, a nézők feje fölött nyüzsög az udvarlási lázban égő partifecskék többezres felhője.
„Drámaian lecsökkent valamennyi fecskefajunk egyedszáma, közülük is a partifecskék vannak a legnagyobb veszélyben: a ’90-es évek óta a tiszai állományuk tíz százalékra zsugorodott” – kezdte előadását a tokaji kikötőt elhagyva dr. Szép Tibor, a program ötlet- és házigazdája.
Diszkurzív térben - kötetbemutató
Kiss Lajos András: Politika és diskurzus. Szabó Márton politikafilozófiai invenciója című könyvét mutatták be Nyíregyházi Egyetemen 2016. május 19-én. A jelenlévőket Dr. Onder Csaba, az egyetem rektora köszöntötte, majd Dr. Reszler Gábor történész felvezetőjét követően Dr. Csepeli György, egyetemi tanár (ELTE TÁTK) , Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár (ELTE JÁK) és Dr. Balogh László Levente egyetemi docens (DE BTK) méltatták a szerzőt és a jelen lévő Dr. Szabó Mártont és munkásságát. A program végén kötetlen beszélgetésre, tudományos diskurzusra és helyi emlékek felidézésére is sor került, hiszen Dr. Szabó Márton pályáját a Nyíregyházi Egyetem jogelődjén a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Politikatudományi Tanszékén kezdte.
Az oktatás fejlesztését is javasolta dr. Csath Magdolna
Prof. Dr. Csath Magdolna, közgazdász 2016. május 19-én tartott előadást egyetemünkön, „A magyar gazdaság helyzete és hosszabb távú kilátásai, különös tekintettel a KKV-kra” címmel.
Az előadás központi kérdése az volt, hogy mire jó a GDP, mint legfontosabb gazdasági növekedést mérő szám, és mi nem. Az okfejtés mottója az alábbi J.F. Kennedy amerikai elnöktől származó idézet volt: „A GDP-be értékként számít bele a levegő szennyező tevékenység, a cigarettareklám, az erdők kivágása és a természeti csodák feláldozása a növekedés érdekében. De nem számít bele gyermekeink egészsége, oktatásunk minősége, nem növeli a GDP-t költészetünk szépsége sem. A GDP tehát mindent figyelembe vesz, csak azt nem, ami az életben igazán fontos.”