HÍREK
Együttműködés a Megyei Önkormányzattal
Együttműködési megállapodást írt alá 2015. november 27-én a Nyíregyházi Főiskola vezetősége és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeházán. A felek kutatás-fejlesztésben és oktatás-stratégiai kérdésekben is együtt kívánnak működni a jövőben, valamint egy Technológiai Transzfer Központ létrehozását tervezik.
Sportos sikerek a főiskolán
2015. november 19-én a Magyar Sport Házában díjazták az év egyetemi sportolóit világversenyeken elért eredményeikért. A díjakat azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehették át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2015. évi Nyári Universiadéról éremmel tértek haza, illetve a 2015-ös Európai Egyetemek Evezős Bajnokságán dobogós helyen végeztek. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit.
A Nyíregyházi Főiskola hallgatói kiemelkedő eredményt értek el az intézményi pontversenyben. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságokon való részvételért és az elért eredményekért kapott pontszámok alapján az összesítésben a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem után a harmadik helyen végeztek, megelőzve rangos egyetemeket és főiskolákat.
Mestertanári kitüntetést kaptak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Mestertanár kitüntetést alapított mindazon oktatók és kutatók számára, akik a hallgatók tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért té
Együttműködések aláírásával indult a felvételi kampány
Felvételi kampányindító sajtótájékoztatót tartott november 16-án a Nyíregyházi Főiskola, ahol a 2016/2017-es tanévre meghirdetett szakokról, a jelentkezés feltételeiről és az új duális formában induló képzésekről és az ehhez kapcsolódó vállalatokkal kötött megállapodásokról is szó esett.
A legfontosabb cél, hogy az intézménynek sok hallgatója legyen, ennek érdekében indítottuk el most felvételi kampányunkat, mely során meg kell mutatni, hogy a főiskola képes a változásra, de úgy, hogy a meglévő értékeire épít – hangsúlyozta Dr. Kiss Ferenc az intézmény általános rektorhelyettese.
Szenátusi ülés november 17-én
2015. november 17-én 14.00 órától az A épület 113-as számú tanácstermében szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok>>>
A Walsh-rendszer kutatásának története a Nyíregyházi Főiskolán
A Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézete és a Bolyai János Matematikai Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozata az intézet alapító igazgatója, a BJMT megyei tagozatának egykori elnöke, dr. Varecza Árpád (1941-2005) emlékére éves rendszerességgel emlékelőadást rendez.
Meghívó
A Tudomány Ünnepe a főiskolán
Kapcsolódva az országos rendezvényekhez november 10-én (kedden) rendezi meg a Nyíregyházi Főiskola a Magyar Tudomány Ünnepe című rendezvénysorozatát, melynek megnyitójára 10:00 órától kerül sor, az intézmény "A" épületének Bessenyei Aulájában.
A megnyitón köszöntőt mond Dr. Onder Csaba rektorjelölt és Dr. Kiss Ferenc intézményvezető, majd elsőként Prof. Dr. Kozma Tamás DSc, egyetemi tanár a Közösségi tanulás és társadalmi változás című, ezt követően Dr. Lenti István CSc, főiskolai tanár a Tuzson János tudományos öröksége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében című plenáris előadásait hallgathatja meg a közönség.
Az eseményen sor kerül a „Tudományért - Művészetért” kitüntetések átadására, illetve az Országos Tudományos Diákköri versenyeken helyezést elért hallgatók munkájának elismerésére.
A délelőtt során bemutatják az „Acta Academiae Nyiregyhaziensis” című tudományos és művészeti kiadványsorozat első kötetét is.
(Az esemény programjairól bővebb tájékoztatást adó meghívó itt tölthető le.)
Kiállításmegnyitó – „METRIA-SZIMMETRIA”
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében kerül megrendezésre 2015. november 2-a és 14-e között a főiskola C épületének Aulájában (Nyíregyháza, Kótaji u. 9-11.) a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézet oktatóinak „METRIA – SZIMMETRIA” című kiállítása.
Pályázat hallgatóknak
Az Országgyűlés elnöke idén is pályázatot hirdet „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel egyetemi és főiskolai hallgatók részére. A pályázaton magyarországi, valamint a Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali tagozatos vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói vehetnek részt.
A pályázati felhívás az országgyűlés honlapján (www.parlament.hu) és Facebook oldalán (www.facebook.com/orszaggyules) is elérhető.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. február 15.
További információk mellékelten letölthető dokumentumban találhatóak.