HÍREK
Véradás a főiskolán
2015. október 12-13-14-én (hétfőn-kedden-szerdán) szervezi meg a Nyíregyházi Főiskola és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen a Felsőoktatási Véradóverseny őszi véradását a főiskola B épületének földszinti előterében.
Szállj be te is a véradók versenyébe!
Új rektorjelöltek mutatkoztak be
Október 13-án rektorjelöltet választ a Nyíregyházi Főiskola szenátusa, aki a miniszterelnök kinevezését követően három évre kap rektori megbízást az felsőoktatási intézmény irányítására. Az október 6-án rendezett fórumon a három pályázó ismertette a főiskola dolgozóival és hallgatóival programját, majd ezt követően válaszoltak a résztvevők által feltett kérdésekre.
Málenkij robot emlékkiállítás és megnyitó
Október 2-ától látható a Nyíregyházi Főiskola „D” épületének kerengőjében a Málenkij robot, a kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának emlékére című kiállítás. A megnyitón először Dr. Reszler Gábor, a Történettudományi Intézeti Tanszék oktatója, majd Halkóné Dr. Rudolf Éva, központvezető üdvözölték a jelenlévőket, az eseménynek helyet adó házigazda nevében, ezt követően Bocskor Andrea, az Európai Parlament képviselője és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke nyitották meg a bemutatót. A kiállítás anyagát Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója mutatta be a jelenlévőknek.
Születőben a Nyíregyházi Egyetem
Sajtótájékoztatón jelentette be a Nyíregyházi Főiskola vezetősége, azt a hírt, hogy elkezdődött a Nyíregyházi Főiskola egyetemmé válásának folyamata. Az eseményen jelen volt Dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Főiskola általános rektorhelyettese, az intézmény vezetője, Dr. Kvancz József, a főiskola kancellárja, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Nagy Arabella Henrietta, a Nyíregyházi Főiskola, Hallgatói Önkormányzati Testületének vezetőségi tagja.
Rektorjelöltek fóruma a Nyíregyházi Főiskolán
A Szenátus IHK/111-134/2015. sz. határozatával elfogadta a rektorjelölt megválasztásának eljárási rendjét. Az abban foglalt felhatalmazás alapján a Szenátus titkára a Főiskola valamennyi dolgozója és hallgatója számára - az összes pályázó részvételével - fórumot hív össze.
A fórumon a pályázók neveik alfabetikus sorrendjében, max. 20 percben ismertetik rektori programjukat és válaszolnak a résztvevők által feltett kérdésekre.
A fórum időpontja: 2015. október 6. 14.00 óra
A fórum helyszíne: Bessenyei Aula
Megtisztelő jelenlétükre számít az intézmény vezetése.
Szeptember 30-a Klebelsberg Ösztöndíj benyújtásának határideje
A Klebelsberg Ösztöndíj Program célja, hogy a tanári pályát választó hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása, a hazai köznevelés szaktanári ellátottságának megerősítése, a hiányszakok - például természettudományos szakirányok - iránti érdeklődés felkeltése.
Az ösztöndíjra az osztatlan tanárképzésre felvételt nyert és a 2015/2016-os tanévre beiratkozott hallgatók pályázhatnak, amennyiben a képzésük aktív az őszi félévben.
A hallgatónak vállalnia kell, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, a végzést követően főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja
IV. Hársfalvi Péter emléknap és konferencia
A Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézete, Ófehértó Község Önkormányzata, valamint a Történelem és Barátai Alapítvány 2015. szeptember 30-án (szerdán) 16:00 órától rendezi meg a IV. Hársfalvi Péter emléknapot. A rendezvény helyszíne a Nyíregyházi Főiskola, "A" épületének 114-es díszterme lesz (Nyíregyháza, Sóstói út 31/B).
16:00 órától kerül sor az emlékülésre, majd a 2014/2015-ös tanévre meghirdetett Hársfalvi Péter tanulói ösztöndíj eredményhirdetése következik, végül Krajnyák Péter, a megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola tanárának előadását hallgathatják meg a jelenlévők: INVOLEN – Megyaszó: infokommunikációs eszközök a XXI. századi oktatásban címmel.
17:00 órától INVOLEN játékbemutatóra várják az érdeklődőket a Sóstói úti erdőben.
Projektnyitó konferencia
A Nyíregyházi Főiskola „Nyír-Duál” – A felsőoktatás területi, társadalmi, gazdasági szerepének fejlesztése Kelet-Magyarországon című TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0007 azonosító számú projekt keretében projektnyitó konferenciát szervez.
A rendezvény időpontja: 2015. szeptember 28. (hétfő)
Helyszín: Nyíregyházi Főiskola, 4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 9-11. C épület CA115 előadó
Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Szenátusi ülés szeptember 29-én
2015. szeptember 29-én 14.00 órától az A/113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok>>>>>
Projektnyitó konferencia
A Nyíregyházi Főiskola „Települési szennyvizek innovatív és környezettudatos tisztítása és a szennyvíziszapok környezetbarát elhelyezése” című, TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0014 azonosító számú projekt keretében projektnyitó konferenciát szervez 2015. szeptember 23-án (szerdán), a főiskola „A” épületének 114-es dísztermében.
Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Részletes programot a csatolt meghívóban olvashatják.