Ugrás a tartalomra

HÍREK

Nemzetközi Jóganapot ünnepeltünk az egyetemen

Kilencedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a Nemzetközi Jóganapot. Ennek megünnepléséhez egyetemünk már második alkalommal adott otthont. Az esős időjárás miatt a meghirdetett program végül június 25-én valósult meg. Nemcsak Nyíregyházáról, hanem távolabbi településekről is érkeztek látogatók a programokra. Tinédzserektől egészen a hatvan feletti korosztályig jógáztak az érdeklődők a kampusz árnyas fái alatt.

Nyáron is támogatjuk hallgatóink lelki egészségét

   

Környezetismeretből dicséretes

   

Rendkívüli szenátusi ülés 2023. június 27-én

2023. június 27-én 14.00 órától az A épület 113-as számú tanácsteremben rendkívüli szenátusi ülés lesz.     Napirendi pontok: 1. Előterjesztés „A Nyíregyházi Egyetem Önértékelése Intézményakkreditáció 2023” című dokumentum elfogadására. 2. Előterjesztés a Nyíregyházi Egyetem 2022/2023-as tanévre vonatkozó Intézményi Tájékoztató módosításának elfogadására. 3. Előterjesztés a Tanulmányi és vizsgaszabályzat módosításának elfogadására.

Felvonultak a városban a végzős egyetemisták

 

Vármegye Magazin a Nyíregyházi Egyetemmel

Megjelent a Magyar Nemzet Pannónia Kincsei sorozatában a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye értékeit bemutató kiadványa, benne a Nyíregyházi Egyetemmel. A kiadványt ezúton is ajánljuk az Önök figyelmébe.  

Nemzetközi tudományos konferencián a Nyíregyházi Egyetem…

Meghívó zártkörű drónbemutató napra

Ezúton szeretnénk meghívni a Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. együttműködésével megvalósuló zártkörű drónbemutató napra.  A drónbemutató nap során a résztvevők átfogó képet szerezhetnek a mezőgazdasági és ipari drónok világáról és a bennük rejlő innovatív lehetőségekről.

Kezdődnek a záróvizsgák

 

Felvonulnak a városban a végzős egyetemisták