Ugrás a tartalomra

HÍREK

A lélek hangjai - lelki egészségvédelmi előadás

   

Végzős búcsúztató

Informatikusok és programozók pályaorientációs napja

Zsúfolásig megtelt középiskolás diákokkal a Nyíregyházi Egyetem D7-es előadója május 24-én.  A munkaerőpiacon is keresettek az informatikai szakemberek, programozók. Valószínűleg ezért is volt nagy az érdeklődés az idei pályaorientációs nap iránt, amit tavaly rendeztek meg először, akkor szintén nagy siker övezte - a szon.hu beszámolóját idézzük.  

Sikeres volt az innovációs ötletverseny

A Nyíregyházi Egyetem és a MEGAKOM Kft. közös szervezésében, a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00020 sz. Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat támogatásával 2023. április 4. és május 16. között került megrendezésre az I. Hackathon Hallgatói Innovációs Ötletverseny, melyen 8 csapat indult. A verseny folyamán olyan valós kihívásokra kellett a csapatoknak projektet generálniuk és megoldást találniuk mint a Master Good Kft.

Meghívó - A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézet végzős…

A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézet végzős hallgatóinak Diploma- és Zárókiállítása nyílik (az alsóbb évfolyamos hallgatók részvételével) 2023. május 24-én szerdán 17.00 órakor a Pál Gyula teremben. A vendégeket Dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora köszönti, bevezetőt mond Prof. dr. habil. Szepessy Béla a Vizuális Kultúra Intézet igazgatója, a kiállítást megnyitja: H. Németh Katalin grafikusművész.  

Sikeres volt a felsőoktatási véradás

   

Szatmár-Bereg Akadémia Géberjénben

Könyvbemutatókkal és filmvetítéssel folytatódott a Szatmár-Bereg Akadémia műhelymunka programsorozata. A Holt-Szamos kanyarulatában fekvő Géberjén nemesi múltat idéző Jékey-kastélya adott otthont pénteken a Szatmár-Bereg Akadémia negyedik találkozójának. A Nyíregyházi Egyetem és a vármegyei önkormányzat közös műhelymunka programsorozatának részeként ezúttal három, a Luby Társaság gondozásában megjelent könyvet mutattak be azok szerzői, az intézmény oktatói, majd levetítették a Luby Margit életéről készült filmet - számolt be az eseményről a szon.hu

Történelem szakos hallgatók szakmai programmal összekötött szatmári…

Egyetemünk történelem szakos hallgatói 2023. május 19-én ellátogattak a Nyíregyházi Egyetem és Szabolcs–Szatmár–Bereg Vármegye Önkormányzata által szervezett „Szatmár–Bereg Akadémia” című programsorozat negyedik találkozójára, melynek a géberjéni Jékey-kúria adott otthont. Az érdeklődők a Luby Könyvtár három új kötetével ismerkedhettek meg, köztük Dr. habil. Zsoldos Ildikó Luby Géza politikai küzdelmei című könyvével. A tanulmányi kirándulás délután a nagyari Luby-kastélyban folytatódott.   

Óvodapedagógusok és Tanítók Szakmai napja

Új értékek a Madách-kutatásban

    Az ember tragédiája írója, Madách Imre születésének 200. évfordulóján rendezett tudományos konferenciát 2023. május 12-én a Nyíregyházi Egyetem és a Móricz Zsigmond Könyvtár irodalmár köre. Új értékek a Madách-kutatásban című eseményen szólaltak meg nem csak a régió tudósai. A közelmúltban elhunyt Madách-kutató, Andor Csaba emlékének ajánlották az eseményt - számolt be az eseményről a nyiregyhaza.hu.